2024. május 6., hétfő
FONTOS

Beköltözött a gyermekosztály, jelentős fejlesztések folynak a kórházban

A napokban befejeződött a gyulai tagkórház gyermekgyógyászati osztályának beköltözése. A 3Témában Becsei László főigazgató főorvos beszélt az előzményekről, és arról, miért húzódott el a 2010-ben indult folyamat.

A Békés Megyei Központi Kórház éppen három éve, 2016. áprilisában jött létre. Sikerként értékelhető, hogy az intézmény dolgozói létszáma közel azonos, mint három éve, ugyanakkor vannak nehézségek, mert jelentős a fluktuáció.
Az elmúlt időszakban több területen megtörtént a gyulai és a békéscsabai tagkórház intézményeinek integrációja, azonban mint azt a főigazgató főorvos elmondta, bizonyos kérdésekben nagyobb előkészítést igényel az összehangolás.

Az ország negyedik legnagyobb gyógyító intézményében több fejlesztés van jelenleg is folyamatban. Becsei László kiemelte a mindkét tagintézményt érintő, jelenleg is zajló, 300 millió forintos projektet, mely az egynapos sebészeti ellátást erősíti eszközfejlesztések révén. Szót ejtett a gyulai orvos- és nővérszállók 400 millió forintos korszerűsítéséről. Fontos szerepet kap a betegbiztonság erősítése, a patológia eszközfejlesztése és a higiénés protokoll erősítése.

Becsei László elmondta, az elmúlt években jelentős béremelés történt az ágazatban, hiszen közel 60 százalékkal emelkedett az alapbér. Hangsúlyozta, a következő időszakban a kormányzat szeretné továbbvinni ezt a folyamatot.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc könyvem: Útikalauz az édes élethez

Kisné Czeglédi Márta ezúttal Gyovai Helén olasz ételkülönlegességekről szóló kötetét ajánlja.