2020. július 5., vasárnap
FONTOS

Áramkimaradás Gyula több városrészében

Gyula gyakorlatilag valamennyi területén voltak, vannak kisebb-nagyobb áramkimaradások, de a megye más településein is jeleztek gondokat.

A közép- és nagyfeszültségű hálózaton is előfordulnak problémák, de kollégáik napok óta megerősített létszámmal dolgoznak ezek elhárításán. A szerelők munkáját nehezíti, hogy a vezetékre fagyott dér és zúzmara egyfajta jégpalástot képez, és napközben sem olvad el. Így a jégréteg vastagodásával fokozódik a vezetékszakadás kockázata.
Szerda óta 198 középfeszültségen keletkezett üzemzavar elhárításán kellett dolgozniuk: 20 oszlopot, 10.000 méter vezetéket és 200 kötőelemet cseréltek ki – közölte az NKM a facebookon.

Az áramszolgáltatásból kiesett ügyfelek száma 5-8000 ezer között mozgott naponta. Ma a déli órákban 1800 alatt van az érintett ügyfelek száma. Az üzemzavar főként a településeken kívül, a külterületeken élőknél okozott áramkimaradást.

Jelenleg is több tucat szerelőcsapat dolgozik kosaras- és darus gépjárművekkel és a gallyazó csapatok is segítik a helyreállítást. A telefonos ügyfélszolgálat is megerősített létszámmal dolgozik, csak szombaton több mint 2000 hívást fogadtak.

Nézze meg ezt is:

Karate képzésen vettek részt a tankerület testnevelés tanárai

  Különleges képzési programon vehettek részt a Gyulai Tankerületi Központ testnevelő tanárai július első hetében. …