2021. február 25., csütörtök
FONTOS

A Sára Anna nevet kapta az év első, gyulai babája

Orosházán született meg Békés megye idei első babája, Bakró Dominik János. Január elsején, 2 óra 10 perckor érkezett a kisfiú 4090 gramm és 51 centiméterrel. Gyulán az év második napjáig kellett várni az első újszülöttre. Hajnali 4 óra 37 perckor császármetszéssel jött a világra Kanalas Sára Anna.

Párducz László elmondta, a szülések száma az előző évekhez képest 2020-ban lényegesen nem változott. Ez számszerűleg 900-1000 eset közé tehető. Kiemelte, országosan és európai szinten is baj van a reprodukcióval. Egy társadalom csak akkor tudja újratermelni önmagát, hogyha ez az arányszám eléri a 2,1-es értéket. Jelenleg ez a szám 1,49.

Párducz László elmondta, napjainkban a nők 30 éves korban vállalják az első szülést. Kiemelte, megdöbbentő, hogy a 30 éves nők 56 százalékának még nincs gyermeke Magyarországon. Folytatta, a magyar lakosság szemléletmódját kell megváltoztatni, hiszen 30 éves korban 87 százalék esély van arra, hogy a kívánt terhesség szüléssel végződjön. Ez a szám 36 éves életkorban 80 százalékra, 41 éves életkorban pedig 60 százalékra csökken. Igyekeznek minden nő figyelmét felhívni arra, hogy 20 és 35 év között a legbiztonságosabb gyermeket vállalni.

Nézze meg ezt is:

Gyorsul a járvány terjedése: 88 új fertőzött Békésben

A szerdai 13 065-ről csütörtökön 13 153-ra emelkedett a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly március …