2024. május 10., péntek
FONTOS

Egy hónapon át látható a József Dezső Szakkör kiállítása a Vigadóban

A tavaly nyáron készített tájképeikből válogatott a József Dezső Szakkör nyolc tagja a Magyar Kultúra Napján megnyitott kiállításra. A Vigadó üveges körfolyosóján egy hónapon keresztül tekinthetők meg a nagyrészt Gyulát megjelenítő festmények. Marosán Rózsa, a József Dezső Szakkör vezetője elárulta, nagy tervekkel indultak a tavalyi évnek, alkotótáborokat, továbbképzést, illetve kiállításokat is szerveztek, azonban a koronavírus járványnak köszönhetően ezek többsége elmaradt.

A közel húsz főt számláló alkotókörben gyakori jelenség, hogy nem mindenki állít ki, tette hozzá Marosán Rózsa. Ez annak köszönhető, hogy egy-egy téma nem mindenkit ihlet meg, illetve akik még nem olyan gyakorlott alkotók, nem szívesen mutatják meg festményeiket a szélesebb közönségnek. A pandémiás helyzetben pedig a közös, kültéri alkotófoglalkozásokon is kevesebben jelentek meg. Így a péntektől megtekinthető tárlaton Hortobágyiné Benkő Jolán, Kondorosiné Ökrös Julianna, Papp Mária, Szabó József, Ungváriné Spiegel Julianna, Sütő Jánosné, Orestyákné Buka Mária, Török Erzsébet és Marosán Rózsa mutatja be képeit. Marosán Rózsa kiemelte, pozitívan tekintenek az előttünk álló évre, több további tárlaton is szeretnék bemutatni újabb műveiket.

Az egy hónapon keresztül látható tárlatról bővebben pénteken, Értékőrző című műsorunkban is hallhatnak.

Nézze meg ezt is:

Legyünk társak a közlekedésben!

A közlekedési kultúra napjához közeli időpontban szerveztek a témához kapcsolódó programot Békéscsabán. A turisztikai főpályaudvaron …