2021. november 30., kedd
FONTOS

Felkészültek a Mindenszentekre és a Halottak napjára

Jövő hét elején tartjuk Mindenszentek ünnepét és a Halottak napját. A temetőbe szánt virágdíszeket és koszorúkat a legtöbben jellemzően előre megvásárolják, azonban a választást az időjárás is befolyásolni szokta. Idén többnyire élő virágos sírdíszeket, valamint vágott- és cserepes virágokat vesznek a virágüzletekben.

A következő napokban várhatóan Békés megyében is megnövekszik majd a forgalom az utakon és a sírkerteknél, ezért szükség esetén a rendőrök segítik majd a közlekedőket. Ők a balesetek és bűncselekmények megelőzésére is fokozottan figyelnek majd.

A temetőbe gépkocsival érkezők az ablakokat mindig húzzák fel és értékeiket ne hagyják az utastérben. A biciklisek mindig zárják valamihez a kerékpárt és azon se felejtsenek semmilyen értéket.  Az idősebbek sötétedés után, lehetőleg ne legyenek egyedül.  – hívta fel a figyelmet Bátkai Miklós a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály rendőr alezredese.

Gyulán kilenc temető üzemel, melyek fokozottabb rendbe tételét és karbantartását már másfél hónapja elkezdték. A temetők nagy részében belépési és behajtási korlátozás lesz érvényben, ugyanakkor a mozgáskorlátozottak gépkocsival való behajtását biztosan engedélyezik a sírkertekbe.

A gyulai Szentháromság temetőben november elsején közös mindenszenteki mécsesgyújtást is terveznek, az országos kezdeményezéshez több település, így Gyula is csatlakozott.

Nézze meg ezt is:

29 végzős, karácsonyis diákra tűzték fel a szalagot

Péntek késő délután rendezték meg a művelődési központban a Karácsonyi János katolikus gimnázium szalagavató ünnepségét. …