2024. május 8., szerda
FONTOS

Egy letisztult profilú Termálpalota létesülhet a Gyulai Várfürdőben

Több elemből áll a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával megvalósuló fürdőfejlesztési projekt Gyulán.
Az egyik a gyermekparadicsom átfogó bővítése és rekonstrukciója, amely a jó időnek köszönhetően megfelelő ütemben halad – fogalmazott Kun Miklós. A Gyulai Várfürdő ügyvezetője hangsúlyozta, reméli, hogy a június 15-ei nyári szünet kezdetére átadják a megújult gyermekparadicsomot.
A másik, egyben legnagyobb elem a kupolás wellness és a lovarda közötti épületegyüttes teljes bontása és egy új létesítmény, az úgynevezett Termálpalota építése lesz. Jelenleg a tervezési szakaszban vannak, az engedélyes tervek véglegesítése zajlik. Ezt követően további források beszerzése után, idén ősszel indulhat a bontási munka. Az előzetes tervek szerint 18 hónap lesz a kivitelezésre.

Az épületben jelenleg több funkció keveredik. Étterem, egy átjáró a kupolás wellnessbe, nyári öltöző, raktárak, medence és pihenőtér. Kun Miklós elmondta, ez a rengeteg funkció nem tudja megfelelően kiszolgálni a vendégeket.

Kun Miklós elmondta, az öltözök, a raktárak és az étterem csak akkor kerül át a főépületbe, hogyha a Békés Megyei Központi Kórháztól visszakapják a reumatológiai részt. Az az a terület, ahová bővülni tud majd a fürdő a jövőben.

Egyelőre egy letisztult profilú Termálpalota létesül, amiben két szinten három medencét hoznak létre. Emellett lesz egy “relaxbuborék”, vagyis egy sószoba is az épületben. Kun Miklós kiemelte, a fejlesztésekkel kulturáltan ki tudják majd szolgálni a gyógyulni vágyó embereket. Hangsúlyozta, ezzel egy olyan összetettséget hoznak létre, amely egyedülálló lesz az országban.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …