2024. május 8., szerda
FONTOS

Kulturális csúcspontok Gyulán: várszínház és sokadalom

Péntek este ismét felcsendült Erkel Bánk bánjából a Hazám, hazám című ária, és az ágyúlövések is eldördültek a gyulai vár falán.

Mindez az újabb, immár 59. várszínházi évad megnyitóját jelentette, mely az utóbbi években hagyományosan egybe esik a Körös-völgyi Sokadalom kezdetével. A megnyitó ünnepségen a várkert több pontját is ellepték a táncosok.

Görgényi Ernő polgármester igazi szellemi alkotóműhelynek nevezte a Gyulai Várszínházat, melynek meghatározó szerepe van mind a hazai, mind a nemzetközi kulturális térben. Kovács József országgyűlési képviselő azt mondta, a várszínház a világon is egyedülállónak számít különleges programja és egyedi környezete miatt. A mögöttünk lévő, közel hat évtized alatt  a hazai színészóriások közül szinte mindenki megfordult Gyulán. Kocsis Klára, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület titkára kiemelte, a Körös-völgyi Sokadalom eddig csak egyetlen egyszer, a járvány miatt maradt el. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója elmondta, több produkcióval is kapcsolódnak a népi kultúrához, de őrzik az összművészeti jelleget, vagyis szinte mindenki megtalálhatja a kedvére való programot.

A három nap során számos színpadi produkció mellett a népi kismesterségeké volt a főszerep, 2022-ben a faművesség került a középpontba. A Sokadalomról a pénteki Értékőrzőben láthatnak hosszabb összefoglalót.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …