2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Egyelőre környezetápolási munkákat végeznek a közutasok

Az előrejelzések alapján még egy mindig várni kell, hogy az ekék és sószórók megkezdjék a munkát az utakon.

A meteorológiai portálok az elkövetkezendő 30 napot nézve nem mutatnak havazást térségünkben. Ebben az időtartamban napközben maximum 10, éjszaka pedig -3 fokot mérhetünk. A közutasok addig sem tétlenkednek, hanem kihasználják a jó időt, így egy darabig környezetápolási munkákat végeznek.

A kedvező téli időjárás ellenére a Békés vármegyében található mind a négy mérnökség, a békéscsabai, a gyomaendrődi, az orosházi és a sarkadi is teljes mértékben felkészült a téli időszakra.

Hunya Péter elmondta, hogyha az időjárás-előrejelzés azt mutatja, hogy hó fog esni, akkor előtte egy alászórást végeznek. Erre azért van szükség, hogy a járművek által letaposott hó ne tapadjon le a burkolatra. A téli védekezést, ezen belül is a hóeltakarítást mindig a forgalom nagysága alapján végzik. Először a nagyobb forgalmú utakat takarítják, mint a 44-es, a 47-es, vagy a 470-es, majd amikor ezeken végeznek, illetve, hogyha a kapacitásuk rendelkezésre áll, akkor indulnak el megtisztítani a mellékutakat. A Magyar Közútnak Békés vármegyében 1476 kilométer úthálózata van. Ha szükséges, akkor 30 kombinált eszközzel, sószóróval és hóekével ellátott nehéz tehergépjárművekkel dolgoznak majd.

 

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …