2024. május 10., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2023. 06. 08.

Témák:

– Megrongálódott a határtól két kilométerre található varsándi híd, a darabjai pedig megindultak a folyón Gyula felé. A KÖVIZIG szakemberei azonnal intézkedtek, mert volt már rá példa, hogy a határ túlsó oldaláról érkező gerendák és az azokból kiálló vasak megrongálták a gyulai duzzasztóművet.

– Számos kihívás várta a diákokat a 12 órás gyulai vetélkedőn. A középiskolás fiataloknak emellett egy olyan kisfilmet is kellett készíteniük, mely a nyár veszélyeire hívja fel a figyelmet.

– A napokban tartotta huszadik zászlósbor választó versenyét a Szent Vince Borrend Békés Vármegyei Lovagi Széke. Az idén nyolc borvidék 15 borászata 47 borral nevezett a megmérettetésre, ahol 2023 zászlósbora mellett, az „év borászát” is megválasztotta a közösség.

– Online kiállítás, valamint városnéző túra várja azokat, akik részt vesznek a szecessziós világnap gyulai és aradi eseményein. Már hagyomány, hogy megkoszorúzzák az 1945-ben elhunyt Pfaff Ferenc sírját, aki az egyik legjelentősebb helyi építész volt.

– Kábítószer-terjesztő hálózat felszámolása érdekében kezdtek összehangolt akcióba június 6-án hajnalban a Békés vármegyei rendőrök. Bő egy nap alatt Békéscsabán, Békésen, Gyulán és Komádiban összesen 16 ember fogtak el, közülük heten kerültek őrizetbe.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 06.

Témák: – Hétfőn megkezdődtek az érettségik. Békés vármegyében. Ötvennégy tantárgyból, 45 intézményben, 111 bizottság előtt …