2025. április 24., csütörtök
FONTOS

Péntek délelőttre sikerült lebontani a Gyulavarsándi híd jelentős részét

Június 7-én, az esti órákban kapta az értesítést a Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság, hogy román oldalon, a határszelvény fölött mintegy 2 kilométerre található, 1904-ben épült Gyulavarsándi híd megrongálódott.

Péntek délelőtti képeinken látható, hogy ekkorra sikerült a híd egy részét lebontani. A leomló elemek nagy részét a partra húzták. A néhány úszó elemet pedig egy kilométerrel lejjebb fogták meg a romániai szakemberek.

Úgy tervezték, hogy még pénteken elbontják a híd valamennyi elemét. Pásztor Sándor, a nagyváradi Körösök Vízügyi Igazgatóság igazgatója kiemelte, amint megtudták, hogy megrongálódott a Gyulavarsándi híd, akkor rövid időn belül értesítették a katasztrófavédelmet és a KÖVIZIG-et.

A híd után, a folyó alsóbb szakaszán az úszó hídgerendák és pallók felfogására két helyen is hálót feszítettek ki. A Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai felkészültek arra is, ha a hálón esetleg átjutnának az elemek.

Elhangzott, a lehullott csapadék miatt a Körösön megnövekedett vízsebesség és vízhozam ellenére a munka mindkét oldalon szervezetten és hatékonyan zajlik.

 

Nézze meg ezt is:

Rendőrnapot rendeztek Békéscsabán

  A rendőrség napja alkalmából szerdán ismét benépesült Békéscsaba főtere. A Szent György naphoz köthető …