2024. május 7., kedd
FONTOS

Több változás történt az elmúlt időszakban az alapellátási intézmény életében

Május elsejétől az országos mentőszolgálat látja el Gyula és Békés vármegye tekintetében az orvosi ügyeleti feladatokat.

Ködmön Zsolt, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője kiemelte, ez nem érinti hátrányosan a gyulaiakat. A fürdővárosban ugyanazon az ellátó helyen kereshetik fel az orvosokat, mint eddig, a Béke sugárút 39 szám alatti épületben. Este 10 óráig háziorvosok bevonásával a mentőszolgálat telefonon irányítja az embereket, hogy hol kaphatják meg a leghamarabb az ellátást.

Országosan az összes védőnő munkáltatója az irányító vármegyei intézmény lett, Gyula esetében ez a Békés Vármegyei Központi Kórház. Ez jelenleg csak a területi védőnőket érinti, a városban ez nyolc védőnőt jelent. Hatan a Béke sugárúti, ketten pedig a Gyulaváriban található telephelyen dolgoznak.

Ködmön Zsolt kiemelte, az alapellátásban és az egészségügyben már vannak kilátásban változások. Az egyik többek között az, hogy a területi védőnők mellett várhatóan 2024 januárjától az iskola védőnők is a kórházhoz fognak tartozni.

 

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …