2023. szeptember 25., hétfő
FONTOS

Elkészült a gyulai Vándor kártya

Elkészült a gyulai Vándor kártya – jelentették be az Almásy-kastélyban megtartott sajtótájékoztatón.

Szarvas után a fürdővárosban is megjelent az a különleges kézműves kártya, amely nemcsak ajándékként funkcionál, hanem a kirándulást, nyaralást követően otthon is megjelenik általa Gyula. Hegedűs Éva ötletgazda kiemelte, a kártyasorozat első része 2021-ben, Szarvason jött létre. A játék alapját 16 települési nevezetesség adja.

A tűfilccel rajzolt kártyákon helyet kapott többek között az Almásy-kastély, a gyulai vár, a várfürdő, valamint a Ladics-ház is. Győri Erzsébet képgrafikus kiemelte, 25 gyulai nevezetességet jelöltek ki, ezekből lett kiválasztva a végső 16.

A nagy méretű kártyákat 72 darab számos példány egészíti ki, illetve 4-4 akciókártya. Az egyik ebből Gyula címere, amely egyfajta Jokerként funkcionál.

A játék egyszerű ütésvivős mechanizmussal történik, ezáltal már 7 éves korosztály számára is ajánlott.

 

Nézze meg ezt is:

Harmincezer látogató volt kíváncsi a búcsúzó Sisi tárlatra

  Szombat délután megérkezett a Sisi kiállítás harminc-ezredik látogatója, akit elsőként Fekete-Dombi Ildikó, a látogatóközpont …