2023. szeptember 24., vasárnap
FONTOS

Négy új kiállítást nyitnak meg a következő hónapokban

A gyulai kiállítóhelyek működésének amolyan ki nem mondott elismerése, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem Magyar Kultúra sátrában, a Kastélyok, várak és a turisztika kapcsolatát elemző beszélgetéssorozaton egyedül a gyulai kiállítóhelyektől hívtak meg két szakembert.
Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető mellett Szappanos Gábor történész vett részt a pódiumbeszélgetéseken.

A Gyulán, a turisztikai főszezonban folyó munkát mi sem jellemzi jobban, minthogy a látogatók fogadása, vagyis a hétköznapi ügymenet mellett a háttérben négy kiállítás előkészítése zajlik. Korábban már több szó esett a Ladics-ház korszerűsítéséről, és az itt megújuló tárlatról. Fekete-Dombi Ildikó a 3Témában elmondta, a várban szeptemberben egy Kossuth tematikájú kiállításra készülnek, Gyulára érkezik a Budapesten már bemutatkozó Erdős Kamill tárlat, az Almásy-kastélyban pedig egy egyedülálló Munkácsy kiállítás nyílik.
A műsorban az ügyvezető beszélt az idei év eddigi látogatottsági adatairól is. Az eddigi hónapok közül a január okozta pozitív értelemben a legnagyobb meglepetést, júniusban kevesebb volt a látogató, a még feldolgozás alatt álló július viszont erősnek tűnik.
Fekete-Dombi Ildikó elmondta, bizakodó az előttünk álló hónapok látogatottságát illetően. Augusztusban elsősorban a gyermekes családokra készülnek, ősztől pedig több nyugdíjas vendégre számítanak.

Nézze meg ezt is:

Autómentes napot tartottak Gyulán

  Számtalan program várta a résztvevőket pénteken, a Göndöcs-kertben megrendezett autómentes napon. A gyulai, városi …