2024. április 13., szombat
FONTOS

Mahler Brigittára emlékeztek Gyulán

Idén is a városi sportcsarnok adott otthont a szombaton megrendezett, Mahler Brigitta Kézilabda Emléktornának. Az egész napos programon ezúttal is négy csapat lépett pályára, ahol a 2017-ben elhunyt gyulai játékosra és edzőre emlékeztek.

Gyula város sporttörténetében azoknak az embereknek, akik eredményesen dolgoztak a városi sportért akár versenyzőként, vagy vezetőként, igyekszünk megőrizni az emlékét, fogalmazott Kertes István. A gyulai női kézilabda sport meghatározója alakja volt Brigitta játékosként, majd később edzőként is, egészen a 2017-ben bekövetkezett haláláig. Az ügyvezető elmondta, a Mahler Brigitta emléktorna gondolata is ennek jegyében jött létre 2018-ban, melyre az idén négy csapatot hívtak meg.

Töretlen a kézilabda népszerűsége a városban, az ifjúsági és felnőtt csapatban mintegy 25 játékossal edzenek, emelte ki Zöldi-Tóth Katalin. Az edző elmondta, milyen esélye van a gyulai gárdának az emléktornán.

Brigitta élete a kézilabda volt, a családja mellett a sport szinte mindent jelentett a számára, mondta Varga Erzsébet. Az édesanya kiemelte, sokat jelent számára lánya emlékének megőrzése. A fürdővárosi kézilabda-társadalom színvonalas mérkőzésekkel emlékezett meg a fiatalon elhunyt beállósról, Mahler Brigittáról, vagy ahogy sokan ismerték, Makiról.

Nézze meg ezt is:

A munkásőrség történetét kutatja Csík Ádám

  A Békés Vármegyei Levéltár munkatársa, Csík Ádám évekkel ezelőtt kezdte el kutatni a munkásőrség …