2023. szeptember 25., hétfő
FONTOS

Összekapcsolja az embereket a Vármegyenap

 

Számos színpadi program színesítette a szombati, Békéscsaba központjában megrendezett Vármegyenapot, mely egyedülálló módon vonultatta fel térségünk értékeit.

A békési települések több standon vonultatták fel azokat a termékeket, melyekről úgy gondolták, hogy méltók a közönség figyelmére.

A Vármegyenapon hagyományosan nagy figyelmet fordítanak a helyben megtermelt, vagy előállított termékekre, így 2023-ban is nagy szerepet kaptak a Békésben dolgozó, alkotó termelők, kézművesek. Stranszki Mihályné egy korábbi betegsége miatt váltott hús nélküli étkezésre. Kezei alól ma már magvakból készült tepertő és számos más, hús hozzáadása nélkül készülő, vagy akár gluténmentes finomság kerül ki. Zalai Mihály, a Békés Vármegye Önkormányzat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy 2015-ben ünnepelték Békés vármegye 300. születésnapját, ezt a napot pedig 2016 óta rendezik meg.

Hangsúlyozta, minden Vármegyenapot a hagyomány, érték, közösség szlogen jegyében rendeznek meg, mert ezek összekapcsolják, közösséggé formálják az itt élő embereket.

Nézze meg ezt is:

Harmincezer látogató volt kíváncsi a búcsúzó Sisi tárlatra

  Szombat délután megérkezett a Sisi kiállítás harminc-ezredik látogatója, akit elsőként Fekete-Dombi Ildikó, a látogatóközpont …