Kedd délután, a művelődési központban tartottak előadást a Magyarország Kormánya által, nemrégiben elindított Gondosóra programról.
Az eseményen a résztvevők tájékozódhattak az ingyenesen elérhető szolgáltatásról, az eszköz működéséről, valamint a jelzőrendszer igénylésére is lehetőség nyílt.
A hatvanöt év felettieknek nyújtott jóléti szolgáltatás célja, hogy az idős emberek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat, hívta fel a figyelmet Juhász Roland. A Gondosóra program szakmai vezetője elmondta, ha valaki él az ingyenes lehetőséggel, a regisztráció után néhány héttel meg is kaphatja a készüléket.
A gondosóra gps-koordináták alapján képes a helymeghatározásra, ez adott esetben a mentőszolgálat számára nyújthat azonnali hasznos információt.
Gyulán nagy hagyománya van a szociális segítségnyújtásnak és az ahhoz kapcsolódó technikai újításoknak, mondta Alt Norbert. Már húsz évvel ezelőtt is segítette az önkormányzat a külterületen élőket mobiltelefonok vásárlásával. Szintén évtizedes múltra nyúlik vissza a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, ami hasonló elven működik, mint a gondosóra.
Az Európában egyedülálló program jelentős támogatásnak számít az idősgondozásban, segítséget jelent a gondosórát használónak éppúgy, mint a hozzátartozóinak.