2023. december 9., szombat
FONTOS

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Magvető Kupát

 

 

 

A verseny célja, hogy játéklehetőséget biztosítsanak azoknak a gyerekeknek, akik nem versenyszerűen sportolnak a mindennapokban. A megmérettetésen így az igazolt és a nem igazolt kategóriák szerepeltek. A fiatalok több célt tűztek ki maguk elé a jövőjüket illetően.

Több, mint 70-en léptek pályára és fogtak ütőt a nap folyamán. Többek között Békéscsabáról, Mezőberényből, Orosházáról, Sarkadról, valamint Szentesről is érkeztek fiatalok a versenyre.

Minden induló oklevelet, az első három helyezett pedig érmet vehetett át a Magvető Kupa végén.

 

Nézze meg ezt is:

A csabai kar közösségét erősítette a Mikulás

  Közeledik a vizsgaidőszak a felsőoktatásban tanuló diákok számára. A Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karának …