2023. december 3., vasárnap
FONTOS

Szent József szobrot avattak Gyulán

A fiatal Szent Józsefet és a kis Jézust ábrázoló szobrot szenteltek Mindenszentek ünnepén, november elsején a gyulai Szent József temető kápolnájában. Kovács Péter plébános elmondta, az új szobor a családi szeretetre emlékeztet, Szent József ugyanakkor az úton lévők és a haldoklók pártfogója is.

Kovács Péter emlékeztetett, a gyulai temetők elnevezése egészen Göndöcs Benedekig nyúlik vissza.

A Szent József temetőben minden évben, Mindenszentek délután gyűlnek össze a hívek, hogy közösen imádkozzanak az elhunytakért.
 

 

 

Nézze meg ezt is:

A legjobb mézeket értékelte a csúcszsűri Gyulán

  Pénteken Gyulán értékelte az első két után maradt legjobb mintákat a decemberi, gyulai mézverseny …