2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Elismerték az ÁGOTA Közösség kiválóságait

Csütörtök délután, a Békés Vármegyei Kormányhivatal dísztermében tartotta éves díjátadó ünnepségét az ÁGOTA Közösség.

Az eseményen azok a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek és fiatalok kaptak elismerést, akik az előző tanévben kimagasló iskolai eredményeket értek el.

A szerepléstől meghatódó Rácz Szófia is egyike annak a hetvennégy, Békés vármegyei nevelőszülőnél és lakásotthonban nevelkedő gyermeknek, akik csütörtök délután, a békéscsabai kormányhivatal dísztermében kaptak elismerést. Az ÁGOTA Közösség az idén harmadik alkalommal díjazta a kiváló tanulmányi eredményt elérőket.

Az eseménynek otthont adó Békés Vármegyei Kormányhivatal igazgatója, Bódi Beáta kiemelte, a díjazott gyermekek példát mutatnak társaiknak abban, hogy a tanulásba fektetett energia mindig megtérül.

Három gyermekkel érkezett a rendezvényre Csorvásról Zsuzsa Attiláné. Az elmúlt években családjával együtt már sok gyermek felnevelésében tudtak segíteni, volt, aki féléves korában került a gondozásukba.

Varga Ramóna Jázmin hétéves kora óta él Zsuzsa Attiláné családjában. A Kiválósági-díjban részesült fiatal elmondta, az, hogy továbbtanuláson is gondolkozhat, nagymértékben a nevelőszüleinek köszönhető.

Országosan mintegy hétezer, Békésben pedig közel ötszáz gyermekről gondoskodik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, fogalmazott Bulla Erika. Három évvel ezelőtt hívta életre az ÁGOTA Közössége azt a programot, amelyben a jótanuló diákokat díjazzák. A területi igazgató elmondta, az elismerések korosztályos bontásban történnek, a felsőtagozatos és középiskolás gyerekek 4,0 feletti átlaggal kaphatnak Kiválósági-díjat, az alsó tagozatosok pedig száz ötös elérése után Hős-ötös elismerést. Bulla Erika kiemelte, az elismerés lehetősége rendkívül ösztönző a fiataljaik számára.

Az ÁGOTA Közösség egyik kiemelt küldetése, hogy ösztönözzék és támogassák a tanulásban is a családjukból kiemelt fiatalokat, felkészítve ezzel is az életre a gondozott gyermekeket.

Nézze meg ezt is:

Legyünk társak a közlekedésben!

A közlekedési kultúra napjához közeli időpontban szerveztek a témához kapcsolódó programot Békéscsabán. A turisztikai főpályaudvaron …