2024. május 8., szerda
FONTOS

A Máriás-ház udvarán zajlott a sváb disznótor

 

Szombaton ismét muzsikaszótól volt hangos a Máriás-ház, a gyulai német közösség egyik központi épülete.

Több éves, kényszerű szünet után újra megtartották a hagyományos sváb disznótort, melyen a munkálatokat a régi szokások megtartásával, vagyis azok életben tartásával igyekeztek végezni. Mindez igaz volt a disznóvágás mellett az ételkészítésre is.

Pár évtizeddel ezelőtt lényegében minden házban volt disznóvágás – mondta a programon Görgényi Ernő polgármester. Ez a szokás mára szinte kiveszett, ezért is jó, hogy a Máriás-házban bárki részt vehet egy ilyen programon.

A programra hetekkel korábban megkezdődött a felkészülés. Elővették, kipróbálták a régi eszközöket, hogy a nagy napon minden jól működjön.

A résztvevők délelőtt hagymás vért és főtt májat kóstolhattak, később hurka és kolbász került az asztalra.
 

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …