2024. május 6., hétfő
FONTOS

Egyre több gyulai rendezvényen teljesíthetik a közösségi munkát a diákok

Bővült a lehetőségek tárháza azon diákok előtt, akik közösségi munkát szeretnének választani Gyulán.

A friss listát már ki is küldte az iskolák számára a Gyulai Ifjúsági Központ. Nemcsak a Hetedhét Játékvárosban, hanem több fürdővárosi rendezvényre várják a jelentkezőket. Májusban a Sérült Fiatalok Vármegyei Találkozóján, valamint júniusban a Gyulavári Kastélynapokon van lehetőség közösségi munkára. Szabó Enikő szakmai vezető kiemelte, több egyetem is bevezette azt, hogy plusz pontszámokat adnak abban az esetben, hogyha valaki több közösségi munkát végez. Vannak olyan tudatos fiatalok, akik amikor az általános iskolából elballagnak, és beiratkoznak a középiskolába, akkor már azon a nyáron elkezdik a közösségi tevékenységet.

Szabó Enikő kiemelte, az érettségiig 50 óra közösségi munkát kell igazolniuk a diákoknak. Az előrehozott érettségihez viszont ez nem követelmény.

Szabó Enikő kiemelte, aki még szeretne jelentkezni segítőnek a Hetedhét Játékvárosba, a héten még megteheti, hiszen két hét múlva tartják meg az utolsó felkészítő tréninget.

 

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …