Az előadásokat Técsi Erika nyitotta meg. Az osztályvezető szavaiból többek között az is kiderült, hogy az 57 munkatársuk tavaly 80 ezer beteget látott el.
Az eseményen szó esett az érrendszer vizsgálatában, illetve az egyes szervek vérellátásának vizsgálatában nagy szerepet játszó DSA labor működéséről is.
A tudományos ülésen elsősorban olyan témákkal, vizsgálatokkal és esetekkel foglalkoztak, melyek a vármegye többi kórházában nem elérhetők, vagy kisebb létszámban végzik ezeket.