

Április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
Ebből az alkalomból készült több napos programsorozattal az Erkel Ferenc Gimnázium. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a zsidónak minősített magyar állampolgárok gettóba zárása. A keddi esemény vendége Diósi Lajos, az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő, Fodor Magda fia volt.
Diósi Lajos kiemelte, édesanyja mellett anyai nagymamája is sokat mesélt az Auschwichban történtekről. Hangsúlyozta, zsidóságukat sokan el akarták felejteni azért, nehogy még egyszer ők, vagy a gyermekeik, unokáik ilyen szörnyűségbe kerüljenek a vallásuk miatt. Diósi Lajos kiemelte, a modern világ történetében példátlan mészárlás volt a holokauszt.
Kiss László középiskolai tanár kiemelte, felmerült benne, hogy azok a tizenegyedikes diákok, akik részt vettek a keddi eseményen mennyit fognak érteni a holokausztról, hiszen tanulmányaik során még nem találkoztak a témával.
Kiss László kiemelte, idén egy egész hetes programsorozatot szerveztek az Erkel gimnáziumban. Egész nap vetítik a büfénél az Életvonat című filmet, amely a holokausztot rendhagyó formában ábrázolja. Emellett a hét során minden osztályban levetítik azt a 8 és fél perces dokumentumfilmet melyet Balássy Fanni és Kiss László készített.