2024. október 15., kedd
FONTOS

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya István, hogy a munkálatok befejeződtek, ezzel a környéken élők régi vágya valósult meg.

Ez a hely persze nemcsak az itt árusítók miatt fontos, hanem amolyan találkahelyként is funkcionál, ezért merült fel a területtel kapcsolatban a többfukciós ókori görög piacokra utaló agóra elnevezés. A sajtótájékoztatón Vigné Fábián Diána ismertette a fejlesztés részleteit.

A két képviselő nem szeretne megállni itt. Az eseményen elhangzott, mindenki dolgozik a saját körzetében, de vannak olyan kapcsolódási pontok, melyek mentén a közös munkát részesítik előnyben. Kónya István elmondta, a következő lépés is ehhez a területhez kötődik, ezúttal a parkolási lehetőséget szeretnék bővíteni.

A piac burkolatának korszerűsítésére azért volt szükség, mert az több helyen megrepedt, megsüllyed, balesetveszélyessé vált.

 

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …