2024. május 6., hétfő
FONTOS

A veszteség érzése kötődik június negyedikéhez

Június negyedikén, szombat délután a Nemzeti Összetartozás Napján a gyulai Csigakertben álló székelykapunál is felcsendült a Himnusz.

Kovács József országgyűlési képviselő Deák Ferenc gondolataival kezdte ünnepi beszédét, majd azt mondtam, egy száz évnél régebbi esemény felidézésénél már csak a történelmi távlat miatt is általában nem az érzelmek uralkodnak. Június negyedike viszont egy olyan évforduló, amely több mint 100 esztendő után is nagyon erős érzelmeket mozdít meg mindenkiben.

A képviselő kiemelte, van egy erősebb gondolat is, mely Magyarország területének kétharmadát, lakosságának felét elcsatoló trianoni békediktátumhoz kötődik. Ez az érzés pedig a veszteség érzése.

A beszéd után Kurkó József Kristóf és Olasz Szabó Soma színművész adott műsort. Ezután az egyházak képviselői emlékeztek, majd a résztvevők elhelyezték a koszorúikat, virágaikat a székelykapunál. Az eseményt a Székely Himnusz dallamai zárták.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc könyvem: Útikalauz az édes élethez

Kisné Czeglédi Márta ezúttal Gyovai Helén olasz ételkülönlegességekről szóló kötetét ajánlja.