2024. május 6., hétfő
FONTOS

A holokauszt áldozataira emlékeztek Gyulán

78 éve hurcolták el a vidéki, így a gyulai zsidókat – erre emlékeztek vasárnap az izraelita temetőben.

Markovics Zsolt fontos feladatnak nevezte, hogy felelevenítsük, mennyi mindent tett Gyuláért egykori zsidó közössége, fontos ápolni és fenntartani azok emlékét, akik átélték a borzalmakat. A miskolci zsinagóga főrabbija felidézte, mit éltek át az érintettek.

Az eseményen felolvasták Heisler András, a MAZSIHISZ elnökének üzenetét is.

Kovács Péter római katolikus plébános Apor Vilmos példáját idézte fel, aki a német és a nyilas vezetőkkel szemben kiállt az üldözöttek mellett. A hozzá fordulókat vagy bújtatta, vagy biztonságosabb helyre küldte. Kovács Péter kiemelte, nemzetünk minden polgára testvér kell, hogy legyen, és testvérnek is kell, hogy érezze a másikat, és ki is kell állnunk egymásért.

A programon Beszterczey Attila színművész és a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola vonós tanárai adtak műsort. Az esemény végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés köveit.
 

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …