2024. május 7., kedd
FONTOS

Új tagokkal bővült a megyei kábítószerügyi egyeztető fórum

A Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum legutóbbi, a megyeházán megtartott ülésén elhangzott, így a teljes Békés megyei társadalom le van fedve. A munka, amit a szervezet felvállal jelentős, emiatt kívánt a nyolc új tag is részt venni a misszióban, amellyel a fiatalokért és a kábítószerrel kapcsolatos problémával küzdőkért kívánnak tenni.

A megyei KEF pályázaton nyert félmillió forintot, amelynek felhasználásáról is döntöttek. Egyrészt Mezőkovácsházán és Szeghalmon egy-egy fórumot rendeznek, ahol leginkább a megelőzésre fókuszálnak. Iskolákat és fiatalokkal foglalkozó szervezeteket hívnak meg, akik vélhetően aktívan bekapcsolódnak a munkába.

Másrészt júniusban, a Kábítószer-ellenes Világnaphoz kapcsolódó rendezvényt Battonyán szervezik a Békés Megyei Rendőr-főkapitánysággal. Békés megye közepesen fertőzött a drog szempontjából, ezért is kell törekedni arra, hogy ne romoljon, inkább javuljon a helyzet. A cél közös: a megelőzés fontosságát hangsúlyozni, valamint segíteni azokat, akik ezzel a problémával élnek.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …