2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Százezres adomány a defibrillátorra

Félautomata defibrillátorra gyűjt a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, mert a hirtelen szívmegállás bárkivel, bárhol megtörténhet.

Az azonnali beavatkozás létfontosságú, éppen ezért úgy gondolták, hogy az Almásy-kastély számára vásárolnak egy újraélesztő készüléket, munkatársaikat pedig felkészítjük annak szakszerű használatára.

A napokban újra közelebb kerültek a célhoz, hiszen azok a gyulai esküvői szolgáltatói szektorban szereplő vállalkozók, akik részt vettek a februári esküvőkiállításon, 100 ezer forintot ajánlottak fel a defibrillátor megvásárlásához.

A gyulai vállalkozók nevében Varga Judit, a BiancaEsküvői Ruhaszalon V-Art Rendezvényszervezés alapító-tulajdonosa adta át a pénzadományt Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető részére.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …