2024. május 6., hétfő
FONTOS

Nő az érdeklődés a Gyulai Küzdősport Egyesület edzései iránt

A városi sporttelepen tartotta a hétvégi edzést a Gyulai Küzdősport Egyesület.

A leginkább gyermekekből álló tanítványok a korábbi világbajnok Lechner Zsolttól tanulhatják meg a thai-box alapjait, a későbbiekben innen léphetnek tovább igény esetén más irányokba.

A gyerekeknek most heti két edzést tartanak, de a jó időben a sporttelepen, a kültéri sportcentrumban heti öt napon át is lehet tréningezni a megfelelő felügyelet mellett. Lechner Zsolt azt mondta, növekvő érdeklődéssel találkoznak, sok szülő látja úgy, hogy érdemes a gyermekét olyan foglalkozásra beíratnia, melyen kitartást, fegyelmet tanulhat.

Az egyesület tagjai a önkormányzat támogatásával az egykori egyes iskola pincéjében alakítják ki azt az edzőtermet, melyben rossz idő esetén is megfelelő körülmények között lehet tréningezni. Úgy terveik, hogy nemcsak a fiataloknak, hanem a felnőtteknek is lesz külön edzés, akár egyéni időbeosztás alapján is.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …