2024. május 9., csütörtök
FONTOS

A környék legjobb borai versenyeztek a Vigadóban (VIDEO)

A zsűri több szempontot is figyelembe vett az értékelésnél. Az ítészek nemcsak arra figyeltek oda, hogy megfelelő állagú-e a bor, de arra is, hogy a hozzá illő gyümölcsfajtából készült-e az ital, de az is szempont volt, hogy a közízlésnek is eleget tegyen a nedű. A zsűrit elnöklő hódmezővásárhelyi borász, Takács ferenc azt mondta, a jó bort csak tiszta, egészséges gyümölcsből, szakszerű feldolgozással lehet készíteni.

Idén már 44. alkalommal rendezték meg a városi borversenyt, nevezni fehér, vörös, valamint gyümölcs- és desszertbor kategóriában lehetett.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …