2024. május 8., szerda
FONTOS

Rekord a gyulai matekversenyen

 

A hódmezővásárhelyi születésű, és életének jelentős részét Csongrád megyében élő matematikatanár, tankönyvíró Hajnal Imre nevét viseli az a verseny, melyet szombaton rendeztek meg Gyulán. A megmérettetésnek és az azzal egybekötött módszertani napnak a Harruckern középiskola adott otthont, nevezők a megye szinte valamennyi középiskolája mellett határon túlról, így a vajdasági Zentáról is érkeztek. Nem csoda tehát, hogy a szervezők elmondása szerint a most Gyulára látogató közel 150 diák rekordot jelent a verseny történetében.

{vsig}galeria/matekverseny{/vsig}

A megnyitó után, a szakmai nap részeként az érdeklődők többek között az analízis tanításakor elkövetett típushibákról, valamint a Gallai és Sylvester-egyenesekről hallhattak előadásokat, miközben a diákok 120 percen át a 30 feladatból álló teszt megoldásával próbálkoztak. A szervező Marczis Györgyöt a matematika elfogadottságáról, a tantárgy jövőbeli kilátásairól is megkérdeztük.

A tesztek kiértékelése után még aznap sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre. A 9. és 10. évfolyamos diákok között az erkeles Hegyesi János, az idősebbeknél a  békéscsabai Andrássyból Tóth Csilla bizonyult a legjobbnak. Utóbbi kapta a verseny legkiemelkedőbb teljesítményéért járó különdíjat. A szakiskolások között a göndöcsös Kocziha György utasította maga mögé a mezőnyt.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …