2024. május 6., hétfő
FONTOS

Akusztikus koncert a kamarateremben

Galambos Dorina és Héjja Kati adott közös koncertet a várszínház kamaratermében. Az esten a Mrs. Columbo legismertebb dalai mellett, egyedi hangszerelésű feldolgozásokat is hallhatott a közönség.
“A galamb meg a héjja” ez volt a mottója Galambos Dorina és Héjja Kati  közös akusztikus koncertjének a Gyulai Várszínház kamaratermében. Az esten elhangzottak a Mrs. Columbo legismertebb dalai és más rockslágerek, de ebben a felállásban a megszokottól eltérő hangszerelésben. A két előadónak ilyenkor nagyobb lehetősége van az improvizációra.

A két előadó 2015 óta lép fel közösen ez idő alatt annyira összecsiszolódtak, hogy ma már egy szemvillanásból értik egymást, a közös munkában egymást inspirálva adják elő a dalaikat

A Gyulai Várszínház kamaratermének ez évi záró programja december 19-én egy Kocsis Zoltán emlékest lesz.

 

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …