2024. május 6., hétfő
FONTOS

Elismeréseket adtak át a második Termál bálon

Második alkalommal rendezték meg a Gyulai Termál FC jótékonysági bálját, melynek ezúttal a Vigadó adott helyszínt. A rendezvény elsődleges célja az utánpótlás csapatok ünneplése, elismerése mellett egy kötetlen esti beszélgetés, kikapcsolódás volt. Az eseményen Gajda Róbert, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tanácsadója a magyar futball fontosságát és a válogatott Európa-bajnokságon való szereplést emelte ki.

Galbács Mihály elnök köszöntő beszédében kiemelte, a gyulai utánpótlás mind a 11 csapatában sok tehetséges fiatal van, amely ezáltal tömegesíti a városban ezt a sportágat. Az egyesület célja, hogy minél több gyulai gyerek menjen futballozni. A klub ennek érdekében tavaly ősszel a Grosics Akadémiával kötött egy olyan megállapodást, amellyel szakmai együttműködés alakult ki a két fürdővárosi együttes között.

Az eseményen a gyulai labdarúgásért végzett tevékenységéért emlékplakettet vehetett át Kovácsné Orbán Éva, Prohászkáné Nemes Szilvia, Baktai Ferencné, Rokszin Tibor, Szekeres Lajos, Nagy Gergely és Bagi Tibor.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …