2024. május 7., kedd
FONTOS

Kereskényi Miklós: mindig a tanítás volt az elsődleges

A pedagógusi pályája vége felé közeledő dr. Kereskényi Miklós a tanítás mellett jelentős kutatói munkát is végez, ennek eredményeképpen 2005-ben és az idei évben is akadémiai elismerésben részesült.

A kutató-tanár mindig is elsősorban pedagógusként gondolt magára, és ezzel a szemlélettel vezette igazgatóként az Erkel Ferenc Gimnáziumot is több mint két évtizedig.
Az egykori igazgató a rendszerváltás környékén a helyi politikai életben is aktív szerepet vállalt az MDF tagjaként, de nem bánta meg, hogy a politika helyett végül a pedagógusi pályát folytatta.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …