2024. május 7., kedd
FONTOS

Idősügyi konferencia Gyulán

Megnyitó beszédében dr. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a konferencia, és az ezt különböző helyszíneken követő további rendezvények egy sikeres uniós programnak köszönhetők.

A város szociális osztályvezetője, Sós Judit szerint fontos, hogy az idős korra folyamatként tekintsünk.

Gyulán már megszokott dolog, máshol viszont modell értékűként tekintenek a kistérségi keretek között folyó idősgondozásra. Erről Szilágyiné Tóth Erzsébet, a kistréségi fenntartású intézmény vezetője beszélt.

Az önkormányzati, társulási idősellátás mellett fontos szerep jut az egyházaknak is. E tárgyban Bagyinszki Zoltánné református presbiter tartott előadást.

A konferencia első előadója Szilágyi Tamás, a régiós társadalomtudományi egyesület alelnöke az aktív öregedés és generációk közötti szolidaritás európai évének szakpolitikai hátterét mutatta be.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …