2024. május 6., hétfő
FONTOS

Jótékonysági bál az evangélikusoknál (VIDEO)

A rendezvénynek mindig valamilyen nemes célja van, így volt ez természetesen az idén is, de most nem egy külsős alapítványnak vagy szervezetnek ajánlották fel a bál bevételét. Az esemény minden évben nyitott mások felé is, így nem csak a gyülekezet tagjai vehettek részt rajta, hanem külső érdeklődök is. A résztvevő közel száz vendég szinte erőn felül támogatta a rendezvényt, többek között tombolajegyek vásárlásával is.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …