2024. május 6., hétfő
FONTOS

Együttműködik a szaktárca a Gyulahús Kft-vel (VIDEO)

Daka Zsolt kérdésünkre elmondta, a minisztérium ki fogja kérni a gyulai cég szakembereinek a véleményét a stratégiai alkotó munkában. Az ügyvezető hangsúlyozta, a tárca segíti a Gyulahús Kft. kül- és belpiaci megjelenését.

Szerda kora este a Gyulahús Kft. egy másik megállapodást is megkötött, ennek értelmében a cég termékei egyrészt fejlesztésen mennének át, másrészt pedig a mintamenza programon keresztül bekerülhetnek a közétkeztetésbe.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …