2024. május 6., hétfő
FONTOS

Mindegy 600 állami gondozott gyermek az idei ÁGOTA táborban

Idén huszonkettedik alkalommal szervezték meg az állami gondozásban élő fiatalok számára az ÁGOTA tábort. Az eseményre az ország minden területéről mintegy 600 állami gondozott fiatal érkezett Doboz-Szanazugba.

A kezdeményezést felkaroló és támogató Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök elmondta, aki egyszer részt vett már a táborban, az egy igazi, szeretetteljes közösség tagjának mondhatja magát.

A megnyitón Fülöp Attila államtitkár hangsúlyozta, a nehéz életkörülmények sokszor inspirálóan hatnak. Ennek példája ez a tábor is, ami a családjukból kiemelt gyermekek számára az összetartozás élményét nyújtja.
A tábor lehetőséget nyújt az állami gondozásban élő gyermekek számára, hogy olyan társaikkal építsenek kapcsolatokat, akik hasonló élethelyzetben nevelkednek.

Az ÁGOTA Alapítványt életre hívó Kothencz János maga is állami gondozásban nőtt fel, ezért hivatásának tekinti a családjukból kiemelt gyermekek támogatását.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …