2024. május 6., hétfő
FONTOS

Az év vegyészét keresik (VIDEO)

2011 a kémia éve volt, ekkor fogalmazódott meg az ötlet Nagyé Kotroczó Andrea kémiatanár fejében, mivel a gimnáziumban fontos szerepe van a kémiaoktatásnak, szervezzenek meg egy magas színvonalú versenyt. Az akkor még iskolai szintű vetélkedést ma már városivá bővítették, melyen a tizenegy, tizenkettedikes diákok mérettethették meg magukat, ahol most a Karácsonyi és a Román gimnázium egy-egy diákja is képviselte magát A verseny három részből állt, írásos feladatmegoldás, tesztek és kísérleti rész. Az egyik cél az volt, hogy ösztönözze a diákokat a jó eredményekre, mert igen magasak a felvételi követelmények.

A verseny végén a díjazások mellett valamennyi diák apró ajándékkal térhetett haza.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …