2024. május 6., hétfő
FONTOS

Szülőágyak érkezhetnek Gyulára (VIDEO)

Az intézet vezetője, Wolfgang Potinius a napokban tett látogatása során folytatott tárgyalásokat ezzel kapcsolatban a gyulai kórházban.

A két intézmény között már régi a kapcsolat, ennek is köszönhető, hogy a német fél ígéretet tett arra, hogy a kórház szülészeti osztálya részére magas szintű igényeket kielégítő szülőágyak beszerzésében kívánnak segítséget nyújtani. Az ott már leszerelésre kerülő ágyak ugyanis olyan állapotban vannak, amelyek itt még évekig tudják szolgálni a megfelelő szintű ellátást.

Az előzetes tárgyalások szerint 5-6 darab szülőágyat kaphat a gyulai osztály, amelyek, ha minden a tervek szerint alakul, akár nyár végére megérkezhetnek.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …