2024. május 7., kedd
FONTOS

Munka vagy nyugdíj? (VIDEO)

A Parlament ugyanis tavaly megszavazta, hogy aki betöltötte ezt az életkort nyugállományba kell vonulnia. Ez a rendelkezés több köztisztviselő számára jelentette azt, hogy befejeződött az aktív pályája. Dr. Kovács József azonban szintén tavaly, újabb öt évre kapott vezetői megbízást. Ez Bod Tamás szerint ellentétes a törvénnyel, amelyet mindenkinek be kell tartania. Elmondta, nincsenek illúziói a folytatást illetően, de kíváncsian várja, hogy milyen végkimenetele lesz az ügynek.

Az érintettet a fővárosban sikerült telefonon utolérnünk. Azt mondta, egy későbbi időpontban, sajtóközleményben kíván reagálni az elhangzottakra. Alt Norbert, a Fidesz gyulai csoportjának vezetője kérdésünkre úgy nyilatkozott, nem véletlen az újabb megbízás, hiszen a főigazgatónak jelentős szerepe volt a kórházi fejlesztések megvalósulásában.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …