2024. május 8., szerda
FONTOS

Marokkóba kalauzolták el a vendégeket a világjáró gyulaiak

Marokkó földrajzi tekintetében a legnyugatibb afrikai arab ország, ez ugyanakkor az ott élők életstílusáról is elmondható.

Ezt Radnóti Virág és Radnóti Tamás is igazolja, akik a gyulai könyvtárban tartottak előadást utazásukról. Az iszlám és az arab világ már önmagában egy rendkívül érdekes, és számunkra titokzatos közeg, Marokkóban pedig egy európai turista átélheti ennek az egyedi hangulatot. Ezt segíti, hogy az itteniek a turistákkal is barátságosak és befogadóak – tette hozzá az előadó.

Marokkóban az emberek mind az öltözetben, mint a vallás gyakorlásban szabad kezet kapnak. Az ország nyugatiasságát bizonyítja az is, hogy itt a többnejűséget is eltörölték.

Marokkóban több helyen érezhető az európai hatás, hiszen portugál, spanyol és francia gyarmat is volt egykor. Radnóti Virág és Radnóti Tamás utazásuk során mindig a medinákban, vagyis az óvárosokban szálltak meg, hogy ezzel is közelebb kerüljenek az ottani légkörhöz.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …