2024. május 8., szerda
FONTOS

Suliindító bulit tartottak a várkertben

Immár harmadik alkalommal rendezték meg a Suliindító bulit Gyulán. Augusztus utolsó napján különféle programokkal várták a gyerekeket és szüleiket egyaránt. Népszerű volt az ugrálóvárazás, valamint a fonatkészítés.

A Védő Burok Közhasznú Egyesület 3 évvel ezelőtt társszervezőként csatlakozott a rendezvényhez, annak érdekében, hogy szebbé tegyék az iskolakezdést a gyermekek számára. Az ugrálóvár ingyenes használata egy pályázattal révén valósult meg.

Az eseményen elhangzott, a gyulai önkormányzat igyekszik több formában is segítséget nyújtani, elsősorban a rászorulóknak. Azoknak a családoknak, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 85500 forintot, az önkormányzat saját forrásból 6000 forint iskoláztatási támogatást nyújt. Idén ezt 15 család kérte, így 25 gyermek kapta meg ezt.

A szervezők célja, hogy a Suliindító bulin évről-évre minél több program várja a gyerekeket. Beke Szilvia kiemelte, hamarosan megrendezik a Szív világnapját. Az eseményre rajzpályázatot hirdetnek gyerekeknek, valamint receptversenyt a felnőttek számára. Emellett különböző szűrőprogramokkal várják a jövőben az érdeklődőket.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …