2024. május 6., hétfő
FONTOS

Benkő Tibor: lojális, hazaszeretettel élő katonákra van szükség

Hazájuk iránt elkötelezett, lojális, hazaszeretettel élő katonákra van szükség egy egységes és stabil honvédséghez. Benkő Tibor honvédelmi miniszter ezt 3Téma című műsorunkban mondta, amikor az utánpótlás kérdéséről beszélt. Ezen a területen nagy szerepet vállalnak az önkéntesek is. 2010-ben Magyarországnak 17 tartalékos katonája volt, jelenleg pedig közel 9000, ugyanakkor a Zrínyi 2026 elnevezésű, honvédelmi és haderőfejlesztési program nem csak az utánpótlás fejlesztését foglalja magába.

A felzárkózás létfontosságú, azt pedig békeidőben célszerű megtenni. Ugyanakkor hazánkat több fenyegetettség is érinti jelenleg is. A NATO jelenleg kettőt jegyez, amely nem más, mint a keleti vagyis az orosz, mellette pedig a déli fenyegetettség. A tárcavezető hozzátette, megjelent egy új kihívás, az úgynevezett hibrid hadviselés, amelybe a kibertér is beletartozik, az információ közvetítés, amellyel nap, mint nap minden ember találkozik.

Békési látogatása alatt a gyulai Airbus beruházásról is beszélt Benkőr Tibor, melyre a 3Témában is kitért.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …