2024. május 8., szerda
FONTOS

Februárban adósságmentes lehet Gyula (VIDEO)

Ezt azóta jelentős mértékben csökkentették. A helyi átszervezések és ésszerűsítések mellett nagy jelentősége volt és a hírek szerint lesz is az állami adósságátvállalásnak.

Az intézményrendszer fejlesztésére a városvezetés – ha nem akar újabb adósságspirálba keveredni, nem költhet sokat. A polgármester úgy fogalmazott, hitelből nem szabad karneválozni, de támogatni kell minden olyan beruházást, mely által Gyula fejlődik.

Idén tehát, ha az állam a maradék, közel egymilliárd forintot is átvállalja, várhatóan megszűnik a gyulai önkormányzat adóssága. Görgényi Ernő ezzel kapcsolatban azt mondta, a jövőben sem engedhetik meg, hogy az önkormányzat eladósodjon, vagyis a gazdálkodás továbbra is szigorú és takarékos lesz.

Nézze meg ezt is:

Új kiállítás nyílt a Tájvízházban

  Csütörtök délután új időszaki tárlat nyílt a Tájvízházban, Bazi nagy görög tábor címmel. A …