2024. május 10., péntek
FONTOS

Híreink

Ellenzéki és a kormányoldalt támogató szervezkedés is indult a Fidesz frakcióülésének idejére

A szervezők nevében Bencsik András a Facebookon tudatta azt is, hogy a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) is részt vesz a gyulai békemeneten. A tervezett ellenzéki megmozdulás szervezői között van – az ő bejegyzésük tanúsága szerint – a szocialistákon kívül a Demokratikus Koalíció és a …

Tovább »

Rabja vagyok az életnek (VIDEO)

A mezőségi muzsikusról készült film bemutatja a sokoldalú hegedűs életét, a magyar zenei hagyományokat tudatosan őrző, és a magyarságáért bátran kiálló, erős hitű prímás munkásságát. Maneszes Márton eredetileg református kántor volt, és ezt az alkotást Halmos Béla és Szomjas György egy olyan emberről készítette a muzsikus portrék sorozatba, aki meghatározó …

Tovább »

230 diák búcsúzik a Göndöcstől (VIDEO)

Kovács Péter plébános köszöntőjével kezdődött az ünnepi műsor, aki kiemelte, ebben az iskolában nem csak a szakma és a tudás megszerzése volt a cél, hanem a diákok bekapcsolódhattak a hitéletbe is. Dr. Czirok Sándor igazgató is kiemelkedő jelentőségűnek értékelte az iskola sokoldalúságát.

Tovább »

Hétfőig kötik a munkaszerződéseket a húsipari dolgozókkal (VIDEO)

Daka Zsoltot, a Gyulahús Kft. ügyvezetőjét először arról kérdeztük, mi alapján választották, választják ki a 282 dolgozót. Kiemelte, mindenhol szeretnének tovább dolgozni. Ezzel együtt minden területet érint a létszámleépítés. A munkaszerződéseket péntek reggeltől kezdődően folyamatosan kötik. Ez a folyamat a nagy létszám miatt várhatóan hétfőn fejeződik be. Péntek délután bizakodó …

Tovább »

Farsangi készülődés (VIDEO)

Orbán Ákos kollégiumvezető kiemelte, fontosnak tartják, hogy a fiatalok is megismerkedjenek őseink kultúrájával. A hagyomány szerint a farsang a vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a nagyböjt kezdetéig tartó időszakot fedi le. Ez a néhány hét a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek időszaka. Különös jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá …

Tovább »

A pályázat házhoz jön (VIDEO)

Marton András és dr. Ábrahám Csaba most a pályázati lehetőségekről, ezek folyamatairól nyújtottak ismereteket, kitérve arra is, hogy mik azok a szempontok, melyek fontosak ahhoz, hogy sikeres legyen a beadott projekt. Bár ez az év a szakemberek szerint nem kényezteti el ezen a fronton a vállalkozásokat, de így is jó …

Tovább »