2024. május 10., péntek
FONTOS

Párbeszéd

3Téma – Dézsi János

  Meglehetősen aktívak voltak a közelmúltban a gyulai szerzők, csak a Majdnem Könyvhét során négy új könyvet mutatnak be, helyi szerzőktől. A Mogyoróssy János könyvtárban hamarosan a megszokott események is újraindulnak, a világjáró gyulai című programsorozatra már az előadók is jelezték témájukat. A 3Témában Dézsi János beszélt a bibiliotékával kapcsolatos …

Tovább »

3Téma: Lábadi Eszter

  Szombaton és vasárnap nyolcvan százalékos telítettséget jegyeztek fel a helyi szállodákban, Gyula az egyik legnépszerűbb úticélok között szerepelt a pünkösdi hosszú hétvégén. Ez az eredmény alapvetően a belföldi vendégek utazási kedvének volt köszönhető. A turisztikai szakemberek szerint a 2021-es évet alapvetően az itthoni vendégek foglalásai határozzák meg.

Tovább »

3Téma – a Genius Loci Díjas Gyulai Közüzemi Kft

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége idén is elismerte azokat a gazdasági szereplőket, akik kiemelkedően támogatják a tehetséggondozást. Idén, 2021-ben egy gyulai cég is átvehette a Genius Loci Díjat. A lila iskola alapítványa a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft-t terjesztette fel az elismerésre.

Tovább »

Gyula térképétől a magyar román GPS-navigációs adatbázisig

Ha HISZI-megtalálja…Gyula térképétől a magyar-román GPS-navigációs adatbázisig: ezzel a címmel jelent meg az a könyv, amely Erdész Ádám történész és Göndöcs Péter alapító beszélgetéseit foglalja magába. A fókuszban a Gyuláról indult, egykori vállalat, a HISZI-MAP története áll, a cég elkészítette az ország összes településének térképét és térinformatikai adatbázisát.

Tovább »

3Téma – Daka Zsolt

  A nehéz évkezdet ellenére rekord árbevételt ért el a Gyulahús 2020-ban, meghaladta a 7,6 milliárd forintot. A társaság ebben az évben is bővülésre készül és gépparkjukat is fejleszteni szeretnék, 2021-ben egy új csomagológéppel bővítenék a gyártósort.

Tovább »

217 éve működik üzlet a gyulai Ferentzy házban

Az 1801-es nagy, gyulai tűzvész után épült a sokak által ma is Ferentzy házként ismert épület a Megyeház és a Munkácsy utca sarkán. Az ingatlanban 217 éve működik valamilyen üzlet, mely egykor a “Fekete kutya” nevet is viselte. A ház történetét Balogh Dorottya főlevéltáros közreműködésével ismerhetik meg A mi otthonunk …

Tovább »