2024. május 7., kedd
FONTOS

Címke: cimlap_vezeto

!nohirstart

Nemzetközi együttműködés: román rendőrök Gyulán

  Az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség rendőrei egy hónapon át teljesítenek szolgálatot a Békés megyei fürdővárosban. Román rendőrök is járőröznek 2017. július 24-étől Gyulán. Az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőségről érkezett két rendőr és az őket váltani érkező kollégáik 2017. augusztus 21-éig dolgoznak a fürdővárosban. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrjárőreivel együtt teljesítenek szolgálatot Gyula …

Tovább »

Megelevenedik a végvári harcok kora

  Már javában épül a palánkvár a várkertben a Végvári Napok előkészületeként. Július utolsó hétvégéjén 11 hagyományőrző egyesület eleveníti meg a végvári harcok korának szellemét. A három nap során számos programmal várják az érdeklődőket a Végvári Napok rendezvénysorozatára, melyeket a Rondalla teraszon megtartott sajtótájékoztatón ismertettek. A Végvári Napok az 1566-os …

Tovább »

Pályázatok benyújtásáról döntöttek a rendkívüli ülésen

Húsz napirendről tárgyalt rendkívüli ülésen a gyulai képviselő-testület. A grémium többek között döntött arról, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében pályázatot nyújt be a közétkeztetés fejlesztésére, a volt Relégyár rehabilitálására, a vízi turizmus fejlesztésére, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár és a Polgármesteri Hivatal energetikai korszerűsítésére, valamint egy belvárosi körforgalom …

Tovább »

Megnyitották a hetedik Delta Akadémiát

Az akadémia célja, hogy vezetői képességekkel rendelkező diákok olyan előadóktól tanulhassanak, akik szakmájuk elismert képviselői. Az ingyenes, nyári képzésen idén mintegy kétszázan vesznek részt Csongrád és Békés megye, valamint Erdély területéről.

Tovább »

Több, mint 2 milliós adomány a mentőre

Az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület jóvoltából újabb adomány érkezett a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számára.   A több, mint kétmillió forintot a vár előtt jelképesen vette át Abdulrahman Abdulrab Mohamed az alapítvány elnöke Felföldi Sándortól, az egyesület elnökétől.

Tovább »

​Rászoruló gyermekeknek rendeztek találkozót

21. alkalommal rendezték meg idén az Állami Gondoskodásban Élő Fiatalok Országos Találkozóját Doboz-Szanazugban, melyre az ország minden pontjáról érkeztek résztvevők. A 10 napos rendezvényen 350 család nélkül élő gyermek és 150 segítő közösen veszt részt a tábor nyújtotta programokon.

Tovább »

Illegális migránsokat fogtak Battonyánál

Magyarországra illegálisan érkezett külföldieket adtak át a magyar rendőrök a román hatóság képviselőinek. Határsértőket fogtak el a rendőrök 2017. július 22-én, 4 óra 30 perc körül a Battonya és Mezőkovácsháza közötti úton. A két külföldi illegálisan, a zöldhatáron át érkezett Romániából. Iráni állampolgároknak vallották magukat és Romániában, a menekültkérelmet benyújtóknak …

Tovább »

Koszorúzás a nándorfehérvári diadal emlékére

561 éve 1456 július 21-éről 22-ére virradó éjjel Hunyadi János vértesei véres küzdelemben kiszorították a rettegett török szultán, II. Mehmed túlerőben lévő hadait Nándorfehérvár szétlőtt falai közül, másnap pedig döntő vereséget mértek az oszmán seregre. Ennek emlékére Kónya István alpolgármester helyezett el koszorút a belvárosi katolikus templomban.

Tovább »