2021. május 19., szerda
FONTOS

Új klip, új dobos, új album, új turné

Finoman szólva sem mondható, hogy unatkoznának a Dirty Slippers banda tagjai. Az énekes, Lobó-Szalóky Lázár kedvesének, Weisz Fanninak írt dalára az ország egyik legismertebb klipgyárosa, Indán faragott képeket.

A frontember elmondta, egész nyáron dolgoztak. Ez érthető, hiszen a zenekar új dobost castingolt Gúti Erik személyében. A fiatalember akár rossz ómen is lehetne a banda életében, hisz elmondta, hogy az a zenekar, amelyben ő eddig játszott, mindig megszűnt… Ezzel nem foglalkoznak a fiúk, inkább azzal, hogy hamarosan a boltokba kerül a Far from Home című album, amely már egy jó ideje készül.

A zenekar lokálpatriótaiságát mutatja az is, hogy a zenekarvezető múzsája hamarosan a Gyulai Májas arca lesz.

Nézze meg videónkat és képgalériánkat is!

Nézze meg ezt is:

Dánfok is készül a nyitásra

Közleményben jelentették be, hogy a békési üdülőközpont is várja a vendégeket. “A tavaly ősszel elrendelt …