2023. május 30., kedd
FONTOS

Nagy utazások a levéltárral

„Nagy utazások” címmel rendezték meg a Békés Megyei Levéltár idei „nagy” konferenciáját a gyulai városháza dísztermében.

{vsig}galeria/erdmann{/vsig}

A témát ezúttal is úgy választották ki, hogy az illeszkedjen friss kutatási témákhoz. Erdész Ádám, a levéltár igazgatója elmondta, az utazás szakirodalma igazából az 1990-es években kezdett el szaporodni a Nyugat-Európai folyóiratokban, Magyarországon a 2000-es években bontakozott ki nagyobb érdeklődés.

Hogy ki volt az első gyulai diák nyugaton, kiderül a videóból.

Nézze meg ezt is:

Így rajtolt Gyulán a Háromváros Kerékpáros Fesztivál mezőnye

Békésről mintegy 90 fővel indult a mezőny, Gyulán 10 órakor rajtoltak a bringások, innen Békéscsaba, …